HTML

TekkenHungary

A TekkeHungary egy olyan hírforrás, mely a nemzetközi játékvilág ide vonatkozó híreit próbálja gyorsan, pontosan, de elsősorban magyarul a rajongók elé tárni.

Köszönetnyílvánítás

2009.10.09. 02:32 DeluksZ

A minap elküldtem néhány vezető játékmagazin szerkesztőjének szerény kis honlapunk, és a hozzá tartozó forum címét, mondván, hátha kiteszik a sarokba, had díszelegjen ott, mint a Tekken 6-al kapcsolatos megannyi link egyike. Ehelyett már ma nagyon kedvesen mind a Gamepod, mind a GameStar kihírezte, hogy vagyunk itt mi, és szeretjük a Tekken-t és aki szintén szereti az ide jöjjön. Kedvesen sok sikert kívántak, és én szememben könnyekkel köszönöm meg a két oldanak a segítséget, amit nyújtottak. Nem kell mondjam, igencsak megugrott a látogatók száma ennek a két hírnek köszönhetően, és remélem nagyon sokan RSS-be pakolták az oldalt, mert bizony lesz itt híráradat, ha egyszer kijön a játék.

Sokáig hezitáltam azzal kapcsolatban, hogy elküldjem-e a levelet a szerkesztőknek, hiszen az oldalnak mégsincs valami pofás fansite dizájnja, és a fórum is egy ingyenes tárhelyre regelt valami, de úgy gondoltam, akit igazán érdekel a játék és a hazai közösség az elsiklik ezen dolgok felett. Másrészt nem akartam tovább halasztani a közönség elé tárást, hiszen rövidesen itt a játék.

Persze tervbe van véve egy saját domain, egy web2.0-ás hírportál és egy hozzá kapcsolódo phpBB3-as fórum is, viszont még bőven a kezdeti tesztidőszakban vagyunk. Egyelőre derüljön ki, érdemes-e fáradozni ezzel, van e akkora bázisa itthon a játéknak, hogy egy jól működő honlapot, közösségi oldalt és community-t lehet rá építeni. Ha van (és ez csak tőletek függ) akkor nem sajnálok rá sem időt, sem pénzt, és megszervezzük a magunk kis online-offline közösségét.

Remélem nem csak én vagyok ennyire izgatott:) Kommenteljetek sokat, regisztráljatok a fórumon, és játszatok online!

Köszönet: GameStar Gamepod

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tekkenhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr321437972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása