HTML

TekkenHungary

A TekkeHungary egy olyan hírforrás, mely a nemzetközi játékvilág ide vonatkozó híreit próbálja gyorsan, pontosan, de elsősorban magyarul a rajongók elé tárni.

Olvasgatunk, olvasgatunk

2009.10.28. 00:25 DeluksZ

Ezt csináljuk az utóbbi pár napban. Hírek nemigen vannak, tudunk már mindent, amit meg nem azt pár nap (pár óra) múlva úgy is megtudjuk. Olyan ez, mint amikor várjuk, hogy kialudjon az összes piros lámpa és elstartoljon a mezőny. Sok kérdés megfejtésre vár, de erre senki sem tud egyeőre választ adni. A tényekkel pedig már jóval a rajt előtt tisztában vagyunk. Hanyagolva a továbbiakban az ide nem illő sporthasonlatokat, arról fogok leginkább beszélni, miket lehet sejteni a Tekken 6-tal kapcsolatban.

Muszáj kihangsúlyoznom a sejteni szót, hiszen ez itt a lényeg. Ezek az információk egyrészt vagy nagyon szubjektívek, vagy nagyon körülményfüggők, így közel sem biztos, hogy érintik mindannyiunkat, vagy netán megegyeznek a mi jövőbeli véleményünkkel. Mind spekulációk, tapasztalatok, gondolatok, melyek azért érdemesek arra, hogy kicsit jobban átvilágítsuk, megbeszéljük őket.

TV input lag: Számomra az egyik legnagyobb félelemre okot adó téma az input laggal kapcsolatos. Sokan nehezményezték, hogy a T5DR után az input érzékelhetően lassabb. 5-3 frame közé tették ezt az időt, van aki 10 frame-t mondott, de abban egyeznek a kritikusok, hogy sajnos van némi késés. Ez leginkább a Sony Bravia típusú HDTVknél jelentkezett, és kapott is a Bravia rendesen, miszerint a legrosszabb gamer TV a kategóriában. A problémák megoldását keresve több minden felmerült. A TV átállítása 1080-ról 720-ra (ez nálam szerencsére automatikusan történik), a DualShock 3 és a Sixaxis közötti különbségek, a wired illetve wireless controllel opciók és a játék installálása a HDD-re. Reménykedjünk, hogy nem lesz érezhetően lassabb a game.

Első benyomások: Amolyan közvélemény kutatás jelleggel a Zaibatsun egy ilyen topik is létezik. Azt kell mondjam kb 80-20% arányban elégedetlenek az emberek. Persze aki elégedett az valószínűleg játszik ezerrel és nem posztolgat, úgyhogy ilyen esetekben természetesen a csalódottságnak mindig jóval többen adnak hangot, de a totális szardarabtól kezdve a moderált elégedetlenségig minden megtalálható a palettán. Sűrűn kifogásolt dolgok: nincs a practice módban végig görgethető movelist (nem a sima movelist-ről beszélek, hanem arról, amikor kiválasztottál egy mozgást és R3-mal végig lehetett pörgetni mindent). Rossz grafika, nem eléggé kidolgozott karakterek, volt akinek lejjebb kellett vennie az élességen mert zavaróan recések voltak a karik. Lassabb játék, mint T5DR-ben (O_o), és bizony, bizony... szar netcode. Azt hiszem ennyi elég is. Ugorjunk a legfontosabb és egyben talán a legnagyobb félelemre okot adó topikra.

Netcode: Szinte kivétel nélkül szidják az internetes játékot a játékosok, habár itt beszélhetünk a legkevésbbé véglegességről és általánosításról. A netes játék függ a kapcsolat sebességétől, attól, hogy wireless vagy wired a konzolunk kapcsolata, attól, hogy fel van e installálva a játék, és ezen paraméterek mindegyike a másik fél részéről sem mindegy. Nagyon sokan csalódásukat fejezték ki, bár sok negatív vélemény még a játék megjelenése előtt érkezett, amikor nem volt még kész minden az online játékmódban. Itt valószínűleg lesznek még foltozgatások, de akinek wireless kapcsolata van (márpedig kétlem, hogy öcsém felhívta a UPC-t, úgyhogy nekünk is az van egyelőre) ne számítson semmi jóra.

Nagyjából ennyi, amit fontosnak tartottam összeszedni a megjelenés előtti órákban. Általános csalódottság és lehangoltság. Talán túlságosan nagyok voltak az elvárások. Sok volt az a 2 év várakozás (nagyon sok) és nem kaptunk ehhez méltó játékot. Talán csak néhány pesszimista adott hangot a véleményének mindenhol és az elégedett játékosok otthon ülnek és püfölik a joystickot ezerrel, mert életük legjobb játékával játszanak. Nem tudjuk, csak azt, hogy pár órán belül minden kiderül. DeluksZ voltam, a megjelenést megelőző utolsó poszttal. Mostantól kezdve hagyom a pletykákat, hanyagolom az írást, és amint a kezemben lesz a Limited Edition, és sikerült játszanom a játékkal újra jelentkezem a bloggal (fűszerezve néhány unboxing képpel). Köszönöm szépen, hogy a blog első időszakában velem tartottatok, és remélem a továbbiakban sem lesz ez másképp. A felsorolt problémákkal kacpsolatban meg nyugodtan dobjatok egy kommentet, vagy csak úgy, mert örülnék már neki, ha mások is írkálnának ide rajtam kívül.

DeluksZ out

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tekkenhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr661480418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StrayWolf 2009.10.28. 00:58:53

Nem hiszem,hogy a DR-nél lassabb lenne,nekem a videók alapján éppen az ellenkezője jött le,vagyis valamivel gyorsabbnak látom a 6-ot.A DR netcode-jánál biztos nem rosszabb a 6-é,nekem már ez elég.Először még nekem sem mentek a combók DR-ben, de szerintem hozzá lehet szokni,kicsit előbb kell beadni a támadásokat.Persze örülnék,ha a 6-ban jobb lenne.XD Az biztos,hogy egy darabig nem kell új játékot rendelnem,csak lenne már csütörtök.XD

Tuszti 2009.10.28. 09:04:08

Majdnem biztos voltam benne, hogy a vezeték nélküli hálózat ennél a játéknál sem for zökkenőmentesen menni. Még szerencse, hogy nekem vezetékes van, 10 méteres UTP kábellel. XD A két éves várakozás pedig több, mint sok, nyilvánvaló, hogy a grafika ennek a számlájára írható. Bár szerintem még így is nagyon ott van. Kíváncsi vagyok az első benyomásotokra, nekem sajnos még várnom kell kb karácsonyig.

Corhana Violet 2009.10.28. 15:15:24

Nem tudja valaki, mikor jelenik meg a psp-s verzió is? :O

Tuszti 2009.10.28. 17:59:06

@Corhana Violet: 2009. November 05-e a megjelenés napja PSP-re.

DeluksZ 2009.10.28. 23:02:18

Szerencsére mostmár jóval több az elégedett, sőt, az egekig magasztaló komment. Örülök, hogy végül tényleg csak arról volt szó, hogy a felháborodott kisebbség egyből megostromolta a fórumokat. Holnap jön az új bejegyzés. És köszi a kommenteket:) értékelem.

lpmike6 2009.11.03. 17:11:45

Sziasztok!
Hogy lehet Ps3-on a 2-es playerre is saját kosztümöt csinálni? Ps2-őn 2 memória kártya kellett ahoz, hogy mindkét játékosnak saját kosztümje legyen VS módban. Itt a Tekken 6-ban még nem jöttem rá hohyan lehet megcsinálni, és előre is köszönöm a segítséget.

DeluksZ 2009.11.04. 20:45:00

@lpmike6: T6-ban csak P1 kosztümös... ez az egyik dolog, ami felháborodást váltott ki worldwide. Nincs egyszerre két kosztüm.

lpmike6 2009.11.06. 11:54:04

Nagyon szépen köszönöm a segítséget!!! Remélem erre lesz majd valami megoldás esetleg patch formájában:).
süti beállítások módosítása